a megyeközpont Sepsiszentgyörgyöt néha úgy emlegetik, mint “a város ott Illyefalva mellett”?

Aldoboly rövid története
A közigazgatásilag Illyefalvához tartozó Aldoboly Alsóháromszék határfaluja, ősidők óta lakott hely, ma vegyes (magyar és román) lakosságú település. A határában levő erdőszélen, a Bás nevű magaslaton a hagyomány szerint egykor vár állott, amelynek azonban nyoma sem maradt. A falut 1461-ben Dobolj néven említik. 1704. július 25-én az aldobolyi síkon írták össze a fegyverforgató székelyeket. A szervezkedés miatt a labancok még abban az évben feldúlták a falut, a templomon kívül csak két ház maradt épen. Innen délre már a Szászföld, a Barcaság terül el.
Mivel 1940-ben Aldoboly és Illyefalva között állították fel az országhatárt, 1944-ben heves harcok dúltak a faluban, az Észak-Erdélyt ostromló román és szovjet, valamint az azt védelmező magyar és német csapatok között. A település déli felében van az 1945-ben létesített hősök temetője, amely főként a második világháborúban elhunyt katonák hamvait őrzi. A 600 négyzetméteres sírkertben 108 kereszt áll, legnagyobb részükön román nevek olvashatók. Külön obeliszket állítottak itt a második világháborúban elesett szovjet és román katonák emlékére. A falu temetőjében több negyvennyolcas hős sírköve látható.


Injekciózó tiszteletes

A korábban Aldobolyban szolgáló református pap nemcsak a lelkeket, hanem a testet is gyógyította. Deák József úgy lopta az injekciózás tudományát, akár mások a szabómesterséget, és a kommunizmus idején bizony nagy hasznát vette a falu a pap egészségügyi ismereteinek. „Sokszor öt-hat injekciót is adtam egy nap” – mesélte a tiszteletes, hozzátéve, hogy soha semmilyen fertőzés nem történt. Egy ízben kérdőre vonta egy orvos, akit ellenőrizni küldtek ki a hatóságok, miért végez ápolói tevékenységet megfelelő szakképzettség nélkül. Deák József azt felelte neki, azonnal eltöri a felszerelést, ha valakit kineveznek körorvosnak Aldobolyba. Erre viszont nem volt pénz. Deák József 1940 és 1986 között szolgált a faluban.
 
Kontakt | © Copyright www.illyefalva.eu Minden jog fenntartva. | Impresszum | Linkek