milyen fergeteges bulit csapnak Illyefalván Szent Illéskor, a falu védőszentjének ünnepén?

Lovarda (Sepsiszentkirály)

Az Illyefalvához tartozó Sepsiszentkirály határában működik Ciprian Nicolae Vranceanu mérnök lovardája, 20 ló és 5 póni otthona. A többhektáros létesítményen a nyári időszakban rendszerint gyerektáborokat szerveznek, a főként Bukarestből érkező kisdiákok számára a helyszínen szállást és ellátást is biztosítanak. „A gyerekek sokat tanulhatnak a lovaktól – állítja Vranceanu, aki a nagymamánál töltött vidéki vakációk nosztalgiáját kívánja feleleveníteni. – A lovaglás ugyanis nemcsak nagyszerű sport, hanem önfegyelemre is megtanít.” A létesítmény vezetője fontosnak tartja, hogy a gyerekek példát vegyenek a lovaktól, mert kitartást és állhatatosságot tanulhatnak az állatoktól. A farm tulajdonosa – aki kérésre hintós sétakocsikázást is biztosít – büszkén említi, hogy Szentkirályon országos, sőt nemzetközi lovaglóversenyeket is szerveztek már. A lovarda népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hétvégenként Brassóból is érkeznek érdeklődők, akik néhány órát a nyeregben kívánnak eltölteni. A farmon szakértők segítenek az első lépések megtételében.

 
Kontakt | © Copyright www.illyefalva.eu Minden jog fenntartva. | Impresszum | Linkek